A világ hét csodája
A gízai píramisok
Kairo határában található.A legfiatalabb és legkisebb, Menkauré (Mükeriosz) piramisa, a középső méretű, Khephrén (Hafré) fáraó nevét viseli. A legnagyobbat Kheopsznak (más néven Hufu) tulajdonítják.
A gízai piramisok három nagy piramison kívül halotti templomokat, kisebb piramisokat, a Nagy Szfinxet, Hafré és Menkauré völgytemplomait, Hentkauesz királyné sírját, a nemesek masztabáit és más, a halottkultusszal kapcsolatos építmények is ide soroljuk.
A Szfinx
A Nagy Piramisként ismert csoda, kb. 2,5 millió mészkőtömbből épült, súlya kb.6,4 millió tonna. Egy-egy kő súlya akár 15 tonnát is nyomhat. Hossza 230 m, magassága 146,6 m.
A neves görög geográfus, Strabo a piramist anno "égből alászállott építményhez" hasonlította, mely "nem emberi kéz műve". Aki járt a nagy piramisokban, annak maradandó lesz az élmény. Az ókori világ hét csodája közül a gízai piramisok maradtak fenn a mai korig. A tudósok nem tudnak megegyezni abban, hogy miképpen is épülhetett fel. Már csak a méreteit tekintve. Hogyan tudták ezt a nagyon is bonyolult munkát irányítani? A válaszra még nem leltek rá. Szemirámisz függőkertje Az ókor hét csodája között tartunk számon egy közönségesnek egyáltalán nem nevezhető kertet, Szemirámisz függőkertjét. Szemirámisz függőkertje tulajdonképpen egy lépcsőzetes építmény, melynek hét szintjén egy-egy önálló, zárt kertrész volt. A „lépcsőfokok” mérete gigantikusnak mondható: mindegyik öt méterrel volt magasabb az alatta fekvőnél. A teraszok szélére sok ezer kúszónövényt ültettek, amelyek indái és levelei beborították a falat és lecsüngtek egészen az alattuk lévő szintig. A hét önálló kertrész így valósággal egymásba nőtt. A távoli szemlélő számára az egész építmény egy hatalmas, meredeken emelkedő, zöld hegynek tőnt, melyet rengeteg fa, bokor, virág borított. Olyan volt, mintha a növények lebegnének. Innen ered a függőkert elnevezés. Babilont mindig is a világ egyik legjelentősebb városának tartották. Hírnevét többek között lenyőgöző szépségő építményeinek köszönhette, amelyek az akkori kor színvonalához viszonyítva valóságos technikai csodának számítottak. Utazók ezrei voltak kíváncsiak Bábel tornyára, Szemirámisz függőkertjére és a várost övező védőfalra. Az 1800-as évek végén nagyszabású régészeti munka vette kezdetét a mai Irak területén. Egy német archeológus, Robert Koldewey úgy gondolta, hogy Bagdadtól kb. 90 kilométerre délre fogja megtalálni a legendás ókori nagyváros, Babilon elsüllyedt romjait. A kutatások eredményesnek bizonyultak, de a függőkertet éveken keresztül hiába kereste – mígnem egy napon rámosolygott a szerencse: egy rendkívül vastag törmelékréteg alatt olyan építményre bukkant, amelyhez hasonlót korábban senki sem látott. Az alap tizenkét egyenlő nagyságú, keskeny kamrából állt, melyeket – a babiloni építkezési szokásoktól eltérően – faragott kövekből emeltek. A kamrák között, középen egy hosszú járat húzódott. Az építmény tetejét rendkívül vastag, égetett téglák alkották. A téglák nagysága arra enged következtetni, hogy ezeket eleve óriási teher megtartására szánták. A falak és az oszlopok vastagsága helyenként a hét métert is meghaladta. A kutatók azon is módfelett csodálkoztak, hogy a régi Babilonra cseppet sem jellemző épület mélyén egy kút rejtőzött! Miután Koldewey emberei elhordták a rárakódott iszonyatos mennyiségő törmeléket, kiderült, hogy a kút egy középső, szabályos kör alakú, és két oldalsó, szögletes aknából áll. Sajnos, az ősi kúthoz tartozó, fából és vastag kötelekből álló felvonó és vízkiemelő szerkezetet elfújta a történelem szele. Koldewey hosszasan töprengett azon, hogy mi lehet ez az egészen különleges szerkezető épület. Aztán arra a következetésre jutott, hogy ez csakis a függőkert lehet. A függőkert építése valószínőleg különleges tehetségő babiloni mérnökök tervei alapján zajlott. A teraszoknak azt a részét, ahová a növényzet került, először nagy mérető négyszögletes kőlapokkal rakták ki. Erre aszfalttal összeragasztott nád, majd égetett tégla, végül egy ólomlemez került. Ennek tetejére aztán olyan vastag földréteget helyeztek, hogy még a magas fák is gyökeret tudtak verni benne. A vizet az Eufráteszből hozták, és páternoszterhez hasonló emelőszerkezet segítségével juttatták a növényzet alá.
Nabú-Kudurri-Uszur király (Kr.e. 605 -562), a nagy hódító ajándékozta feleségének, egy perzsa hercegnőnek. Az ókorban mások is készítettek palotakerteket, hogy ezekkel a kis zöld foltokkal ellensúlyozzák a királyi várak kopárságát. Az egyébként őrültnek tartott asszír uralkodó, Szín-Ahhé-Eriba (Kr.e. 705 – 681) is lyukakat csákányoztatott Ninivében az asszír birodalom főistene, Marduk temploma köré. A sziklába vésett nyílásokat föld alatti csatornákkal kötötték össze, amelyek a növények megmaradásához elegendő vizet szállítottak. A lyukakba ezután termőföldet hordtak, és ide ültették a ritka növényeket.
Artemisz-temploma Epheszoszban
A templomot időszámításunk előtt 560 – 546 között kezdték el építeni Khersiphrón tervei alapján, Kroiszosz lyd király költségén. A templom a kor egyik legimpozánsabb épülete volt, 51 méter széles és 115 méter hosszú volt. A tetőzetet 127 darab 18 méter magas márvány oszlop tartotta, amelyből in situ 2 darab maradt fenn. A templomot Kr. e. 356. július 21-én Hérostratos feltűnési vágyból felgyújtotta. Az ephesosiak azonban újraépítik 334 körül. A szentélyt Kr. u. 262-ben a gótok elpusztítják és ezután már nem épül újjá.
A területet 110 évvel ezelőtt a Monarchia régészei tárták fel.
Így nézhetett ki anno.......
Pheidiasz olümpiai Zeusz-szobra
Az ókor leghíresebb szobrászát, Pheidiászt bízták meg a szobor elkészítésével.
A mű vázlatát a szobrász a műtermében készítette el gipszből, fából és vasból. Ezek után megformálta az istenség fedetlenül ábrázolt testrészeit, az arcot, a kezet, a lábat elefántcsontból. Zeusz haját, ruháját, saruját aranyból mintázta meg.
Mivel a szobor hatalmas (kb.13m) volt, a méretek lehetetlenné tették, hogy egy darabban szállítsák el a közelben lévő szentélybe. A legvalószínűbb részekre szedett remekművet, egyenként szállították a Zeusz-templom belső kamrájába.
Az alkotás nemcsak nagyságában és szépségében volt egyedülálló. Különlegessége volt, hogy a korábbi istenábrázolásokban Zeuszt mindig félelmetes haragvó istenként ábrázolták, míg Pheidiász Zeusza egy erőt és hatalmat árasztó, mégis bizalmat ébresztő öregúr volt.
A szobor egy 1 m magas 6.5 m széles alapzaton helyezkedett el. Az egész szobor 13 m magas volt, ami egy mai 4 emeletes ház magasságának megfelelő. Zeusz fején olivaágakból font koszorú volt. Jobb kezében győzelmi figurát tartott, mely aranyból és elefántcsontból volt. Bal kezében jogarát tartotta, melyet mindenféle fémmel díszítettek. A jogar tetején egy sas gubbasztott. A saruja és a palástja is aranyból volt, Zeusz lábait pedig szfinxek és más szárnyas figurák díszítették. A ruhájára állatokat és liliomokat véstek. A trónt aranyból, drágakövekből, ébenfából és elefántcsontból készítették.
Éveken keresztül látogatók és hívők százait vonzotta a templom a világ minden tájáról.
Az uralkodók és királyok alkalmanként ajándékaikkal díszítették a szobrot.
Az I. sz.-ban Caligula császár megkísérelte áthelyezni a szobrot Rómába, de terve csúfos kudarccal végződött, amikor a munkásai által készített állványzat leomlott.
Halikarnasszoszi mauzóleum
Az építészek ebben a korszakban inkább a földön, vízszintes irányban igyekeztek növelni az épületek kiterjedését. Mauszólosz síremléke szakított ezzel a hagyománnyal és magasba törekedett. Mauszólosz ősibb hagyományokhoz tért vissza, az építtető lelki szemei előtt az ókori Egyiptom piramisai és néhány perzsa nagykirály magasbatörő síremléke lebeghetett. Hatalmas terv volt, de mielőtt befejezhették volna a munkálatot Mauszólosz meghalt Kr. e. 353-ban.
Mauszólosz felesége, Artemiszia parancsot adott az építkezés folytatására. Az asszony nemcsak felesége volt az elhunyt fejedelemnek, de egyben a húga is, mivel a kis-ázsiai fejedelmek a testvérházasság szokását is átvették a csodált egyiptomi fáraóktól. Artemiszia még egész fiatalon lett rajongva szeretett bátyja felesége. Férje halála után ő örökölte a trónt, ami ugyancsak az erőteljes egyiptomi hatásra utal. Artemiszia királynő magának is pompás emlékművet állított. A piramis tetejét ékesítő négyesfogat, a quadriga elé befogott lovakat nem egy személy hajtja, hanem kettő, Mauszólosz és Artemiszia. A történetírók szerint a fejedelemnek nem tetszett volna a dolog, de már kész helyzet előtt állt, hiszen elkészült a rendkívül szép quadriga. A sors a királynőhöz sem volt kegyes: Artemiszia két év elteltével követte férjét a holtak birodalmába.
Rodoszi kolosszus
A kikötő bejárata mellett magasodott, bronzból készült, felemelt karjában hatalmas fáklyát - mások szerint izzó szénnel teli serpenyőt - tartott, vagyis a világítótorony szerepét is betöltötte.
A legpontosabbnak Philón leírását tartják. Szerinte a Kolosszus könnyed testtartásban álló férfialak volt, hófehér márvány talapzaton állt, magasba tartva a fáklyát.
A földön öntötték az egyes darabokat, azokat aztán egyre magasodó alakhoz rögzítették. A kész részt földdel vették körül, így dolgoztak az egyre magasodó halmon. Majd a kész szobor mellől a földrakást elhordták.
A Kolosszus nem állt sokáig. Kr.e. 281-ben készült el, 227-ben földrengés döntötte le. A rodosziak úgy döntöttek: nem építik fel újból. Kr. u. 654-ben a földön heverő darabokat egy kereskedő megvásárolta, hogy edényt készíttessen belőlük.
Alexandriai világítótorony
A tornyot Pharosz szigetén építették fel, közvetlen a kikötő bejáratához. Magassága 140 méter. 3 szintes, az alsó szint rámpához csatlakozott. Itt vitték fel a tüzelőanyagot, hogy táplálják a toronycsúcsban égő tűzet. Bronztükrök segítségével 60 km távolságra is ellátszott a tűzfénye.
Kr. e. 956-ban egy földrengés kisebb károkat okozott a toronyban, majd 1303-ban és 1323-ban két nagyobb földrengés komoly pusztítást végzett az épület szerkezetében. 1490-ben az egyiptomi mameluk szultán, Qaitbay erődöt építtetett a világítótorony helyére, a torony köveit és márványait is felhasználva. Majd egy XIV. századi földrengés végleg lerombolta a világítótornyot
Forrás:net
